A kezdetek…
Iskolai tanulmányaim befejezése után, a 70-es évek elején, mint mindenki akkoriban egy állami cégnél helyezkedtem el. Hamar kialakult egy olyan érzés bennem, hogy többre vagyok képes, többet kell tennem. 1982-ben tudtam kisiparosként vállalkozásba kezdeni és építőipari szakmunkákat vállaltam. A csapat növekedett a munkák jellege is változott, kültéren épület homlokzati kivitelezésekbe kezdtünk. Ezeket részben alpintechnikával próbáltuk megoldani. Ekkor már a 80-as évek közepén jártunk és belevágtunk - megvettük első létrás teherautónkat. Az idő múlásával egyre több érdeklődés mutatkozott az iránt, hogy szakember gárdánk nélkül is bérelnék a gépünket. Innen indult a fejlődés, ami jelenleg is tart.
Hamar rádöbbentünk, hogy megrendelőink számára fontos, hogy mindig szépüljön, fejlődjön a géppark. Az ő igényeiknek megfelelően formáltuk a kínálatot és a minőséget. Egyre több pozitív visszajelzés ért bennünket. Dolgozni persze sokat kellett, de megérte!
Amikor egy kedves ügyfél megdicséri a gépet vagy bennünket mindig rájövünk, hogy ma is megérte korán kelni, bejönni, dolgozni és alakítani ezt az egészet szeretettel. A fiam véleménye szerint egy vállalkozás akkor sikeres, ha valaki hobbyként tekint rá. Nem sajnálja rá az időt, pénzt, energiát és szívből csinálja.
Igyekszünk kosaras autóinkkal a legmodernebb technológiát képviselni, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújtsuk. Ezért köszönet megrendelőinknek, akik nélkül ez nem jöhetett volna létre.
Nekünk tényleg fontos, hogy (F)ELÉRJE CÉLJAIT!